2012. augusztus 28., kedd

Heatchliff CV


„…Bárcsak kislány volnék újra,

            edzett, szabad, vadóc….”

Catherine utolsó mondatainak egyike. Halála előtt nem sokkal.
Igen az üvöltő szelekből idézve.
Amikor pár éve elolvastam, nem tartottam többre, mint egy kedves Brönte regénynek, mely két elveszett lélek találkozásáról és be nem teljesedett szerelméről szól. Most nem így találom látni.
Nem más, mint egy személyiség fejlődés nélküli, bosszúból táplálkozó férfi CV-je. Nagy a valószínűsége, hogy öt, tíz, ötven év múlva megkövezem magam emiatt a kijelentésem miatt, de a mostani tényállás azt mutatja, hogy ennek a könyvhöz annyi köze van Catherine-hez, amennyi köze lehet egy szereplőnek egy 400 oldalas könnyben, aminek lapjain a 200. oldal előtt elhalálozik.
Nem, ez a könyv Heathcliffről szól.
Mondhatnám, hogy érzékelhető személyiségének a fejlődése, de akkor hazudnék.

Ugyan azok a problémák, viselkedés zavarok, s ugyanannak a keresztnek hordozása egész életében, melyet rá akar vetíteni az úgyszintén hiperaktív, majd később ideggyenge, enyhén örült gyerekkori barátjára, majd állítólagos szerelmére (szerény véleményem szerint csupán nem tudja elfogadni, hogy a nőt lecsapták a kezéről.)
Bár életem folyamán, találkoztam olyan pszichés zavarokkal küzdő kisfiúval, akinek az anyja nevének kimondásával, már komoly eredményeket tudtunk elérni, annyira tartott az édesanyától, de nem a fizikai megtorlás végett, hanem mert annyira önző mód, és mélységesen szerette Őt.
Itt is ez a szituáció fordulhatott elő, egy kisebb vérfertőzéssel egybekötve, amit a jövőben (a filmekben pedig egy színésznővel parókában) Cathy jelenít meg s megváltva szüleik és rokonaik bűnét, élnek mint Ádám és Éva, az alma előtt ő és Hareton.

Személyiség fejlődésen itt aki át esett, az a pletykás Nelly, Isabella, meg a tenyeres talpas Hareton gyerek, esetleg s körülbelül ennyi.

Megérte e elolvasni?
Hogy a viharba ne?! Brönte minden sora, mondata, meghozza a békét, amit csak a ködös Angliában játszódó könyvek adhatnak. Mint Beatrix Potter, balzsamozza a lelkedet kis nyuszik nélkül.
Mi nekem Heathcliff & Catherine  civódása?  182 oldal. S azt hiszem, ennyi pont elég is lenne.
Mi nekem az Üvöltő szelek?  Mint a Jane Eyre és az Agnes Grey édestestvére, nem élhet az egyik a másik nélkül. Bármennyire is angol, bármennyire is régi nyelvezetű, balzsam a szívnek.
A filmek? könnyíthetik a megértést a gy.p. társadalomnak, de messzemenően nem adja vissza az írónő szavait…

Pár sorral zárnám gondolataimat. Catherine olyan ritkán osztotta meg velünk valós érzelmeit, bátorodtam párat kigyűjteni, mert bár egy kétszínű színésznőnek tűnik, mégis volt benne annyi becsülni való, hogy élete végéig kitartott így, vagy úgy Heatchliff mellett. Még ha a frászt is hozta néha rá…

"…hanem mert ő én inkább én , mint jómagam. Akármiből gyúrták a lelkünket, az övé és az enyém egy anyagból való: Lintoné pedig annyira különbözik attól, mint a holdsugár a villámtól, vagy a jég a tűztől…"
"...Ha bánatom volt ezen a világon, az Heatchliff bánata volt, és mindet láttam és éreztem a kezdet kezdetétől: életem nagy eszméje – ő maga. Ha minden egyéb elpusztul, és ő megmarad, én is tovább élek,? ha minden egyéb megmarad, és ő megsemmisül, hatalmas idegenné változik a világegyetem: nem érezném, hogy a része vagyok.
Linton iránti szerelmem olyan, mint az erdők lombja: az idő meg fogja változtatni, jól tudom, ahogy a tél megváltoztatja a fákat. Heatchliff iránti szerelmem az örök sziklaágyhoz hasonlatos: kevés látható öröm fakad belőle, de nélkülözhetetlen…"

„…Bárcsak kislány volnék újra, edzett, szabad, vadóc: kacagnék a sérelmeken, nem őrülnék beléjük! Miért változtam meg ennyire? Miért kavarodik pokoli örvénnyé a vérem néhány szó hallatára? Megint magamra találnék, csak lehetnék újra a hangás domboldalon! …Tárd ki az ablakot: támaszd ki egészen! Gyorsan…miért késlekedsz? … ….”


Miért, miért ily elviselhetetlen a magány? Mely fojtogat, nem enged.. ezernyi egy ember vehet körül, ha igaz barátod nincs, örökké az örvényben ragadsz. Kívül nevethet az arc, mondhatsz kedves szavakat, de belül pereg a könny, s nem enged…rabságban tart. Olvashatsz bármennyit, nem fogod megtalálni azokat, akik tényleg azért születtek, hogy együtt alkossatok egyet. S minél több időt töltesz el egyedül, annál nehezebb felvenni egy olyan embert a sok stoppos közül, akivel együtt tudsz lenni. Akinek nem viszolyogsz a baráti ölelésétől.
Miért diszkrimináljuk az érzelmeinket? Minden film, könyv, arról szól, hogy nyisd ki a szíved s szeress. Üvöltő szelek: Hareton példája, Alkonyat: Bella& Edward, Jane Eyre Mr. Rochester-e s még sorolhatnánk. S mi még sem vesszük a jó példát.
A XXI. századi társadalom talán képtelen a szeretetre? Mi más bennünk, mint elődjeinkben? Előbb haltak, mi meg később, de előbb is házasodtak. Társadalmi elvárás lett volna?  Talán a hitélet hiánya? Nincs hitünk Istenben, így másokkal is bizalmatlanabbak vagyunk…
Mi a magány…”
Mi ez a kínzó gyötrelem, ami rámtört hirtelen? Miért fáj? Miért fáj? Miért retteg a szívem, hogy szétporlad hitem?”